Amióta 2008 februárjában Fidel Castro végleg átadta politikai (és katonai) hatalmát öccsének, a hadseregtábornoki rendfokozatot viselő Raúlnak, s amióta a 77 éves új államfő elfoglalta havannai hivatalát, a Kuba jövőjéről folyó találgatások ismét erőre kaptak. Hogy pontosan mi történik majd a rum és a salsa hazájában, azt nem tudni, de hogy a hadsereg főszereplő lesz, az majdnem bizonyos.

Amikor 1959 első napjaiban a Castro fivérek által irányított felkelők elfoglalják a fővárost, elzavarják Fulgencio Batista elnököt és az akkor alig 33 éves Fidel kinevezi önmagát a hadsereg főparancsnokává, a későbbi kubai fegyveres erők magját az a pár ezer gerilla alkotta, akik évek óta folytatták a hegyekből kiinduló partizánakcióikat a (még az általános karibi viszonyokhoz képest is) velejéig korrupt havannai kormány ellen.

A Szovjetunió amerikai előszobája

Az elmúlt ötven év számos változást és kanyart hozott a kubai hadsereg életébe. A világkommunizmus időszakában (a Szovjetunió, illetve a Vörös Hadsereg kiemelt partnere lévén) a Forradalmi Fegyveres Erők (Fuerzas Armadas Revolucionarias, FAR) gyakorlatilag alanyi jogon részesültek a szovjet haditechnika exportképes példányaiból, cserébe a sokáig titokban tartott, majd később elismert kubai szovjet támaszpontok fenntartásáért és a moszkvai katonai „tanácsadók” ezreinek hangsúlyos jelenlétéért.

Hadsereg a csúcson

A hatvanas évek harsány fejlesztését követően, 1972 és 1992 között a tizenegymilliós szigetország negyedmillió katonát tartott fegyverben (összehasonlításként: a tízmilliós Magyar Népköztársaságnak soha nem volt 150 ezer főnél népesebb hadereje). 1988-ban például a kubai légierő 150 (!) harci gépével a legütőképesebb volt Latin-Amerikában. A forradalmi lendületből (és a cukor-exportból) még arra is futotta, hogy több tízezres expedíciós erőt küldjenek évekre Afrikába, az ottani angolai és etiópiai elvtársak konkrét és fegyveres megsegítésére.

A tömeghadsereg vége

A kommunista világrend bukását, valamint a Szovjetunió felbomlását követően Kuba és hadserege magára marad. Masszív leépítés következik, minek következtében mára a FAR létszáma (az állambiztonsági karhatalommal együtt) alig haladja meg a 70 ezret. Persze ne feledkezzünk meg az ottani Ifjúgárdáról (további 60 ezer, katonai alapkiképzésen átesett fiatal), valamint a közel egymillió fős területi milíciáról, amely leginkább a mi egykori Munkásőrségünk megfelelője; ebből mindenki képet alkothat ennek valós harcértékéről.

Több lábon állni

Napjaink reguláris kubai hadserege, valamint a havannai védelmi minisztérium távol áll attól, hogy (holmi fegyveres szakbarbárok gyülekezeteként) passzív szemlélője legyen a még nem nagyon érzékelhető, de lassan körvonalazódó politikai és gazdasági változásoknak. A hadseregnek saját ipari termelőegységei, dohány- és cukornád-ültetvényei, citrusfélék exportjával foglalkozó vállalkozásai vannak, továbbá gépkocsi-bérléssel, vendéglátóipari érdekeltségek üzemeltetésével is foglalkoznak. Áttételesen bár, de katonai tulajdon az egyik regionális közúti szállítmányozó cég, egy kisebb hazai légitársaság, valamint az ország harmadik legnagyobb vegyeskereskedési bolthálózata is. Amerikai szakértők szerint a kubai gazdaság 25 százaléka a katonák kezében van.

Sic transit gloria

Az elmúlt 18 év krónikussá vált hiánygazdasága rányomta bélyegét a kubai hadseregre is:  harckocsik és páncélozott szállító járművek százai, repülőgépek és helikopterek tucatjai működésképtelenek az üzemanyag- és alkatrész-hiány miatt; számos katonai repülőtér kifutóját húsz éve nem betonozták újra; a parti őrség szerepét betöltő határvédelmi erők (enyhe túlzással) gumicsónakokon kívül nem rendelkeznek más járőröző kapacitással. A kubai katonák (akik harminc éven át a legjobban kiképzettek közé tartoztak Mexikó és a Tűzföld között) mára főleg emlékeikből élnek.

A tisztogatások éve

Amikor Kelet- és Közép-Európában a rendszerváltás előszele érződött Berlintől Szófiáig, Kubában nagy tisztogatás kezdődik a hadseregben: 1989 nyarán Kuba egyik legnagyobb hősét, a roppant népszerű Arnaldo Ochoa vezérőrnagyot, az Angolában vendégszereplő kubai csapatok egykori főparancsnokát és több munkatársát hűtlen kezeléssel, korrupcióval, valamint kábítószer-kereskedelemmel vádolják. Számos tábornok és ezredes kerül rácsok mögé, Ochoa pedig (akiről köztudomású volt, hogy Gorbacsov reformjainak nagy barátja) kivégzőosztag elé áll. Raúl Castro, a mostani állam- és kormányfő ekkor helyezi el saját, megbízható embereit a fegyveres erők kulcspozícióiba.  

A hadsereg, mint kedvenc

Annak ellenére, hogy a FAR fél évszázada a kommunista rezsim legfőbb támasza, talán meglepő az a népszerűség, aminek a lakosság körében örvend. A katonákat (Dél-Amerikában teljességgel szokatlan) megbecsülés, tisztelet, sőt: szeretet veszi körül a hétköznapokban, és egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a hadsereg bármiféle komolyabb retorziót alkalmazna nemzetével szemben. Ez a feltételezés persze nem érvényes a Dirección de Inteligencia (vagyis a kubai titkosszolgálat) embereire, akiknek komoly veszítenivalójuk van egy esetleges rendszerváltozás esetén, s akikkel szemben a kubaiak egészen más érzelmeket táplálnak.

Hogyan? Tovább?

Bármi és bárhogyan is történjen az elkövetkezendő hónapokban vagy években, a kubai fegyveres erők megkerülhetetlenek lesznek a Castro-család, illetve a kommunizmus utáni időszakban is. Még az sem zárható ki, hogy megfogadják a klasszikus tanácsot: ha nem tudod elkerülni a változásokat, állj az élükre.