
1937. április 26-a hétfőre esett, márpedig a hét első munkanapja Baszkföldön (s ily módon Guernicában, ebben a mintegy ötezer állandó lakost és pár száz háborús menekültet számláló kisvárosban is) kiemelt vásári napnak számított. A környékbeli parasztok szép számban keresték fel a belvárosi piacteret, hogy a tavaszi primőr zöldségek, valamint a húsvéti bárányok eladásával kicsit felturbózzák a háborús viszonyok között deficitessé vált családi költségvetést. Délután négy óra körül a járókelők tompa morajlásra lesznek figyelmesek…
Miért éppen Guernica?A hagyomány szerint ennek a városkának a határában található az a tölgyfa, melynek árnyékában Kasztília királyai évszázadokon keresztül

felesküdtek arra, hogy tiszteletben fogják tartani a baszkok önrendelkezését és szokásait. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a polgárháborúban a vidék egyértelműen a republikánus-szimpátiájáról volt híres, máris két olyan indokot mondtunk, ami Francisco Franco szemében egyenlő volt a halálos bűnnel.
Franco, Hitler, Mussolini
A későbbi spanyol diktátor ideológiai és katonai szövetségesek keresése tekintetében nem volt válogatós: rendszerének és személyének két legfontosabb európai támogatóját úgy hívták, hogy
Adolf Hitler és
Benito Mussolini – s ezzel mindent elmondtunk. A
Caudillo (vezér, spanyolul) politikai rátermettségét mutatja, hogy mindkét szövetségesét túlélte úgy harminc évvel. A spanyol polgárháborút mindkét militarista hatalom ragyogó alkalomnak tartotta, hogy egyfelől élesben kipróbálja új katonáit és fegyvereit, másfelől pedig a lehető legnagyobbat rúgja a köztársaság-pártiak oldalán magát (mértékkel és óvatosan) exponáló Szovjetunióba.
A Kondor LégióA hitleri Luftwaffe „önkénteseiből” összeállított, mintegy 150-200 harci gépet számláló, és Spanyolországban tevékenykedő légi alakulat nem feltétlenül

a Harmadik Birodalom önzetlen nagylelkűségét és segítőkészségét bizonyította. Az ibériai testvérháború három éve alatt (rotációs alapon) több ezer német pilóta gyakorlatozhatott és próbálhatta ki vadonatúj fejlesztésű gépeit éles körülmények között, s ilyen szempontból a világháború kitörésekor komoly taktikai előnnyel rendelkeztek a szövetségesek repülőseivel szemben.
Az Aviazione Legionaria
Mussolini sem akart lemaradni az internacionalista segítségnyújtás dobogójáról, ezért a fasiszta olasz állam légiereje is kiállított egy „expedíciós” egységet, amely a spanyol jobboldal és a Kondor Légió oldalán harcolta végig a polgárháborút. A Duce motivációi szinte betűre megegyeztek a Führerével: műszaki tesztsorozat, pilótatréning,

borstörés a szomszédos Franciaország orra alá, ideológiai közösségvállalás Francóval – szigorúan ebben a sorrendben.
A Rügen hadműveletLévén, hogy a Guernica (baszkul: Gernika) elleni támadás ötlete a spanyoloké volt ugyan, de kidolgozásához német hidegvérre és (úgymond) objektivitásra volt szükség, a részletes terveket
Wolfram von Richthofen, a Kondor Légió vezérkari főnökének irodájában dolgozták ki, ahol a hadműveleti tisztek (mérhetetlen hazafiságukban) az akció fedőneveként a legnagyobb német sziget nevét választották.
A támadás1937. április 26-án délután tehát egy közepesen erős (mintegy 50-60 repülőgépből álló) német-olasz vegyes kötelék csap le Guernicára, több hullámban. Az embertelen precizitású forgatókönyv szerint először hagyományos robbanófejekkel végrehajtott szőnyegbombázás, majd zuhanórepülés és géppuskatűz a fejvesztve menekülő, még elő emberekre, ezt követően pedig (biztos, ami biztos alapon) gyújtóbombázás következett, hogy minden, ami akár csak részben egy kicsit is éghető anyagból készült, kapjon lángra.
A következményekAz elmúlt hét évtizedben számos kutatást folytattak mindkét oldal szimpatizánsai és számtalan számítás került napvilágra az áldozatok számát és az anyagi kár nagyságát tekintve. A gyakran az ízléstelenség határait is átlépő szakértői számháború középarányosa valahol négyszáz és hatszáz (civil!) halott körül mozog, abban viszont mindenki egyetért, hogy a városka épületeinek 70-75 százaléka éget porrá. Guernica mintegy előrevetítette és lemodellezte a két és fél év múlva kitörő második világháború légi hadviselésének

következményeit: London és Drezda bombázása csak mennyiségben múlta felül a baszk település tragédiáját, minőségben ugyanaz volt: gyomorforgató, katonailag meg nem indokolható horror.
PicassoGuernica nevének ismertsége talán
Pablo Picasso festményének is tulajdonítható; a spanyol mester alig egy héttel a bombázás után, május elsején kezdte festeni, a republikánus spanyol kormány megrendelésére. A közel 28 négyzetméteres, fekete-fehér olajfestmény Madridban látható, másolatai és reprodukciói pedig szerte a világon (többek között az ENSz new yorki székházában). Egy városi legenda szerint 1941-ben a művészt párizsi otthonában meglátogatta a német nagykövet. A diplomata kíséretében levő egyik magasrangú SS-tiszt felfedezte a festmény fotóját a falon (az eredeti akkor már az USA-ban volt), és udvariasan megkérdezte Picassótól:
Ezt ön csinálta? A festőóriás ránézett és röviden ezt válaszolta:
Nem. Önök.