Az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger találkozásánál, Spanyolország legdélibb csücskében, a hatalmas mészkősziklán valamivel több, mint 300 éve lobog a Union Jack, fennen hirdetve, hogy az elmúlt évtizedekben Britannia elvesztette ugyan gyarmatait, de a stratégiailag legfontosabb tengerszorosok egyike fölött azért ott őrködik a Royal Navy vigyázó szeme.

Jogállását tekintve az angolul (roppant eufemisztikusan) az egyik Overseas Territory-nak, vagyis Tengerentúli Területnek nevezett Gibraltár nevét arról a nyolcadik századi Tarik ibn-Zijjád mór hadvezérről kapta, aki délről elsőként kelt át a később ugyancsak róla elnevezett tengerszoroson abból a célból, hogy a félhold uralmát kiterjessze az Ibériai-félszigetre. Ezt követően Gibr-el-Tarik, vagyis Tarik sziklája hét és fél évszázadon keresztül volt a muzulmánok kezében.

250 év spanyol uralom

1463-ban, a móroktól visszahódított utolsó európai földdarabként kerül ismét spanyol tulajdonba. A magukat „legkatolikusabb uralkodóknak” nevező hispán királyok alig negyed évezredig tudják megtartani a már akkor is komoly hadászati jelentőséggel bíró szoros északi részét: az 1704-es spanyol örökösödési háború egyik (amúgy nem túl jelentős) csatájában egy alig kétezer fős, egyesült angol-holland tengerészgyalogos alakulat hatórás ágyúzás, majd rövid szárazföldi csetepatét követően megadásra kényszeríti a város spanyol védőit és elfoglalja az erődöt.

Józsefvárosnyi terület

A háborút 1713-ban lezáró utrechi béke számos spanyol területet (Európában és az amerikai földrészen egyaránt) a győztes Angliának juttatott; ezek közé tartozott Gibraltár is, amit a rövid becenevek iránt már akkor is olthatatlan vágyat érző britek elkezdtek Gib-nek, vagy egyszerűen A Sziklának (The Rock) nevezni. A mindösszesen 7 négyzetkilométeres földnyelv akkora, mint a pesti nyolcadik kerület, harmadannyian lakják, arról végképp nem beszélve, hogy geostratégiai jelentőségük is meglehetősen eltérő.

Növekvő érték

A Szuezi-csatorna 1869-es megnyitása következtében Gibraltár értéke még inkább növekedett; Spanyolország egyre erőteljesebben kezdte hangoztatni az utrechti békével és ennek hatályosságával kapcsolatos fenntartásait, de Nagy-Britannia nem kockáztathatta, hogy a Szikla ellenséges kézbe való kerülésével a szigetország és ázsiai koronagyarmatai (Hong Kong, India, Ceylon), továbbá Ausztrália és Új-Zéland közötti hajóút ismét csak Afrika megkerülésével legyen megtehető.

A náciknak is megtetszett

A második világháborúban valamennyi polgári lakosát átszállították Angliába, s a földnyelvet egyetlen masszív erőddé alakították át. Lévén, hogy ágyúi, és hadikikötőjében horgonyzó csatahajói komoly fenyegetést jelentettek a Harmadik Birodalom Földközi-tengere merészkedő haditengerészetének, Hitlerék (Felix fedőnéven) elkezdték kidolgozni Gibraltár elfoglalásának tervét, amely azonban (főként Franco tábornok hezitálása miatt) soha nem haladta meg az előzetes hadműveleti elképzelések szintjét.

Franco és a Szikla kísértése

Az ibériai diktátort 1969-ben még megkísértette egyszer a gondolat, hogy mi lenne, ha a rendelkezésére álló spanyol idegenlégió válogatott zászlóaljaival erőből visszafoglalnák azt a pár nyomorult négyzetkilométert, de úgy tűnik, vagy a józan ész győzedelmeskedett, vagy Francót öntötte le valaki egy vödör jéghideg vízzel, mert a tervek ebben az esetben is tervek maradtak, Gibraltár fölött pedig azóta is a brit lobogót, valamint a történelmi városi zászlót lengetik az atlanti és a mediterrán szelek.

Hispán piszkálódások

A hetvenes-nyolcvanas években a spanyolok (a problémák valódi latin típusú, érzelmi alapú megközelítéséről téve tanúbizonyságot) időről időre lezárták a másfél kilométeres szárazföldi közös határt, korlátozták a ki- és beutazók számát, megpiszkálták a telefonvonalakat, zavarták a tévé- és rádióadásokat, de 1986 óta, vagyis Madrid EU-csatlakozását követően a durcáskodás alábbhagyott, s maradtak az unalmasabb, de kevesebb botrányt okozó diplomáciai módszerek: tárgyalások, tárgyalások, tárgyalások…

Az örök téma

A szóbanforgó hét négyzetkilométer szuverenitása továbbra is kulcsfontosságú témaként merül fel minden, London-Madrid kapcsolatban. Legyen szó kereskedelemről, katonapolitikáról, diplomáciáról, kulturális együttműködésről vagy akár idegenforgalmi kérdéseket érintő, brit-spanyol megbeszélésekről, a Szikla napjainkban is, minden alkalommal felbukkan, mint megkerülhetetlen téma – természetesen főleg a spanyolok részéről.

17.900 : 187

A britek ilyenkor mindig roppant udvariasan megismétlik a kincstári választ: Gibraltár lakosságának kell döntenie a hivatartozás kérdésében; márpedig a legutóbbi, 2002-ben tartott szuverenitási népszavazáson a leadott 18.087 szavazat közül 17.900 a brit uralom fenntartása mellett szólt… Márpedig 98,97 százalékos többséggel még Madridnak is elég nehéz vitatkoznia.

A leghűségesebb Szikla

A jövő a korlátozott helyi szuverenitásé – mondják Londonban, hozzátéve: amint a helyiek többsége a Spanyolországhoz való csatlakozás, vagy akár a teljes önállóság mellett dönt, abban a pillanatban visszahívják a királynőt képviselő kormányzót, bevonják a gibraltári font nevű fizetőeszközt, összecsomagolnak, felvonják a horgonyt és már ott sincsenek. Az eddigi voksolási trendeket figyelembe véve a britek továbbra is nyugodtan krikettezhetnek: nagyon úgy tűnik, hogy a brit monarchiát nem szeretnék felcserélni a spanyolra; a Szikla tényleg tántoríthatatlan.