A Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete (a kiemelt stratégiai fontosságú földrajzi helyek többségéhez hasonlóan) meglehetősen zaklatott múltat tudhat maga mögött. A három földrészt összekötő hajóutak egyik csomópontjánál fekvő Ciprust a görög mitológia ismerői (és a turisztikai közhelypufogtatók) Aphrodité szigetének nevezik, de megalapozott a gyanú, hogy a 35 éve ott állomásozó török csapatok napi eligazításán nem így hivatkoznak rá.


Az ókorban a szigetet minden, magára valamit is adó birodalom birtokolta egy-két évszázadig, a perzsákkal és Egyiptommal kezdve a görögökön át a rómaiakig. A középkorban a templomos lovagrendet és Velencét követően végül a törökök teszik rá a kezüket, akiknek háromszáz évük volt arra, hogy az addig jórészt görögül beszélő bennszülöttek által képviselt etnikai egyhangúságot Kis-Ázsiából betelepített tízezrekkel színesítsék.

Szigetlízing

1878-ban a dél-nyugat felé egyre fenyegetőbben terjeszkedő Oroszország elleni felkészülés jegyében Nagy-Britannia veti rá vigyázó szemeit, és mivel a hanyatló Oszmán Birodalom komoly pénzszűkében volt, nemes egyszerűséggel lízingszerződést kötnek a szigetre: innen kezdve a britek úgy bérelik a tízezer négyzetkilométeres szigetet, mint egyszeri autós a teremgarázst.

Brit bázisok

A ciprusi görög hazafiak által a huszadik század elején meghirdetett enózisz (a Görögországgal történő egyesülést szorgalmazó mozgalom) a két világháború között egyre erőteljesebb méretet ölt, de célját csak az ötvenes évek legvégén éri el: 1959-ben megszületik a háromoldalú egyezmény, melynek értelmében 1960 augusztusában Ciprus elnyeri függetlenségét, de ezzel párhuzamosan mindhárom aláíró (Nagy-Britannia, Törökország és Görögország) fenntartja magának a jogot, hogy fegyveres erői a szigeten állomásozzanak. Ezzel a lehetőséggel akkor még csak London él: Akrotiriben és Dhekelián azóta is Őfelsége katonái tartózkodnak, elméleti és gyakorlati területenkívüliséget élvezve.

Kéksapkások érkezése

A függetlenséget követően a görög és török lakosság között kiéleződtek az etnikumközi feszültségek, az összecsapások állandósultak. 1964-ben (tehát alig négy évvel az egységes Ciprusi Köztársaság megszületése után) az ENSZ Biztonsági Tanácsa elrendeli nemzetközi békefenntartók (UNFICYP) telepítését az egy évvel korábban létrehozott etnikai demarkációs határ, az úgybevezett Zöld Vonal mentén.

Ezredesek éjszakája

1974 júliusának közepén az Athénban akkoriban regnáló, erősen szélsőjobbos irányultságú katonai kormány (és ennek titkosszolgálata, a KYP) hathatós támogatásával ciprusi görög katonatisztek egy csoportja eredményes, de kérészéletű (alig egy hétig tartó) puccsot hajt végre Makariosz érsek, köztársasági elnök ellen, azzal a távlati céllal, hogy a régóta óhajtott enóziszt beteljesítsék.

Az Attila-haművelet

Válaszként (és az 1960-as, hatályos trilaterális egyezményre, illetve a török nemzetrész védelmére hivatkozva) Ankara gyorsan dönt, és kereken 35 éve, 1974. július 20-án 45 ezer török katonát tesz partra a sziget északi részén, ellenőrzése alá vonva Ciprus közel 40 százalékát. Szívünket talán kicsit megdobogtatja a hadművelet fedőneve, amelyet a török Nagyvezérkar a nagy hun király és hadvezér után nevezett el.

A szakadás

Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, mindkét oldalon több száz halottal járó fegyveres konfliktussorozat kezdődik a két népcsoport között, s a nekünk is szomorúan ismerős (többé-kevésbé spontán) lakosságcsere következtében mintegy 180 ezer görög délre, 60 ezer török pedig északra vette az irányt; az etnikailag addig sem túl homogén sziget két, a kéksisakosok által mesterségesen elválasztott, egymás iránt meglehetős ellenérzéseket tápláló részre szakad.

Egy fantomállam születése

1983 késő őszén az északi terület (egyoldalúan, de biztonságpolitikai elemzők által előre megjósolt módon) kikiáltja teljes függetlenségét és közigazgatási-politikai-gazdasági elszakadását az akkor már szinte csak papíron létező Ciprusi Köztársaságtól. Megalakul az Észak-Ciprusi Török Köztársaság (ÉCTK), amellyel (nem túl meglepő módon) Ankara 48 óra múlva felveszi a diplomáciai kapcsolatokat, de ezzel azóta is egyedül van a nemzetközi porondon: Törökországon kívül egyetlen állam sem ismerte el az észak-ciprusi entitást.


Török igen, görög nem

Az elmúlt negyed század alatt török családok további tízezrei érkeztek Anatóliából, az ezt kifejezetten tiltó államközi egyezmények ellenére. A két ciprusi népcsoport közötti feszültségek csökkentek ugyan, de az (újra)egyesítést célzó nemzetközi erőfeszítések mindeddig eredménytelenek maradtak: a 2004. évi népszavazáson a törökök a sziget egyesítése mellett, míg a lakosság többségét alkotó görögök ez ellen szavaztak Ily módon csak a déli rész csatlakozott az Európai Unióhoz, s csak itt vált hivatalos fizetőeszközzé  2008. január elsején az euró.



Enyhülő feszültségek

Aphrodité állítólagos szülőhelye továbbra is a két NATO-tagállamot (Görögországot és Törökországot) megosztó problémák legsúlyosabb tétele, annak ellenére, hogy a kettészelt sziget északi, illetve déli része közötti átjárás már nem igényel különösebb kalandvágyat. Biztos, ami biztos alapon azonban az UNFICYP-csapatok (amelyek állomásoztatásának mintegy 40 millió eurós évi költségvonzata van) továbbra is rajta tartják a szemüket a Zöld Vonalon. Szerencsére túl sok dolguk nincs.