A francia Idegenlégió, a világ legismertebb zsoldos-hadserege minden év április harmincadikán díszszemlével és más ünnepi programokkal emlékezik meg történelmének egyik legdicsőségesebb (és talán legtragikusabb) pillanatáról, a mexikói Camarón (franciául: Camerone) mellett ezen a napon, 1863-ban lezajlott ütközetről. Camarón a mai napig olyan hívószó az Idegenlégióban, mint Thermopülé a görögöknek, Maszada a zsidóknak, vagy Szigetvár nekünk: a bajtársiasság, az önfeláldozás és a kollektív hősi halál szimbóluma.

1862-ben Franciaország elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a saját polgárháborújával jócskán elfoglalt Egyesült Államok közvetlen szomszédságában egy olyan Párizs-barát rezsim létrehozásában segédkezzen, amely pár éven belül (kéretik nem nevetni!) nemcsak politikailag, de gazdaságilag és katonailag is felveszi a versenyt a feltörekvő USA-val. Az ürügyet Mexikó katasztrofális eladósodottsága szolgáltatta: Juárez elnök egy évvel korábban bejelentette, hogy az államkassza üres, és egyetlen pesót sem fizet vissza a külföldi (többek között a francia) hitelezőknek.


Előjáték

III. Napóleon utasítására (aki sajátos módon egyszemélyben volt az első francia köztársasági elnök és a gallok utolsó császára) 12 ezer fős expedíciós sereg kel át az Atlanti-óceánon azzal a céllal, hogy egyrészt móresre tanítsa a nagyrészt indiánokból és meszticekből álló mexikói hadsereget (akiket tipikus francia bájjal „lázadóknak” tituláltak), másrészt pedig előkészítse a terepet a francia és az osztrák császár által Mexikó (akkor még nemlétező) trónjára kinézett Habsburg Miksa főhercegnek.

A konvoj

A franciák utánpótlása az anyaországból rendszeresen a kikötőkbe érkezett, ahonnan megerősített konvojokkal szállították tovább a hadianyagot, az élelmiszert és a zsold kifizetésére szánt készpénzt a szárazföld belsejébe. Mi sem természetesebb, mint hogy a mexikóiak előszeretettel támadták meg ezeket a szállítmányokat, és az sem meglepő, hogy a franciák a legjobb, legfelkészültebb katonáikat (például a háború kezdete óta ott serénykedő 1. Idegenlégiós Ezred századait) jelölték ki az útvonal- és konvojbiztosítási feladatok végrehajtására.


A feladat

A jelzett nap előestéjén az ezredparancsnok, Jeanningros ezredes úgy dönt, hogy a 3. század hatvankét katonáját és három tisztjét előreküldi Palo Verde településhez azzal az utasítással, hogy a hírek szerint támadásra készülő mexikói csapatokat feltartóztassa mindaddig, amíg a mintegy 3 millió pesót és tetemes élelmiszer-, valamint lőszer-ellátmányt szállító szekerek biztonságban elérik a közeli erődöt.   


65 kontra 1800

A Danjou százados által vezetett maroknyi idegenlégiós egy Veracruz melletti tanyán, Camarón de Tejedán éjszakázik. A reggeli szedelőzködés közben észlelik, hogy egy jelentős harcerőt képviselő mexikói alakulat (mintegy ezerkétszáz gyalogos és hatszáz lovas) veszi őket körül, Francisco de Paula Milan ezredes irányításával. Az ilyenkor szokásos szópárbajt követően (felszólítás megadásra az egyik oldalon, heves ökölrázás a másikon) a légiósok befészkelik magukat a tanyára és ünnepélyesen megesküdnek, hogy a közel harmincszoros ellenséges túlerő ellenére sem adják meg magukat.

Kilenc óra pokol

Délelőtt tíz órakor kezdődik az ostrom. A tűző napon a hőmérséklet hamarosan eléri a 40 fokot, a mexikóiaknak dél körül sikerül felgyújtaniuk az épületeket. Danjou százados az elsők között kap halálos lövést. A vizet és a tartalék lőszert szállító öszvérek megvadulnak és a köteleket elszakítva világgá szaladnak. A csata este hétig tart, amikor a mexikóiak beszüntetik a tüzet; ekkorra mindössze nyolc sebesült légiós marad életben, akik (lőszerük nem lévén) feltűzött szuronnyal, énekelve várják az utolsó támadást, hiszen a mexikóiakat lekötötték, a konvoj megmenekült és elérte úticélját.

Mint a mesékben

Milan ezredes nem hisz a szemének, de a látszat ezúttal nem csal: a kilenc órán át tartó rohamok mexikói vesztesége elérte a négyszáz főt, s mindezt hatvanöt légiós okozta. A támadók vezetője személyesen gondoskodik arról, hogy emberei ne lincseljék meg a túlélőket és teljesíti a franciák feltételeit: szavát adja, hogy megtarthatják fegyvereiket és valamennyi halott bajtársuk katonához méltó temetést kap. Danjou százados fából készült bal keze pedig (parancsnokuk tíz évvel korábban Algériában vesztette el egyik végtagját) később hazakerül Franciaországba, ahol (valódi kultikus tárgyként) az Idegenlégió Aubagne-i múzeumában minden év áprilisának utolsó napján megtekinthető.

Camarón, a példa

A csata helyszínén található emlékmű előtt minden évben katonai tiszteletadásra kerül sor, ahol díszsortűz dördül, s a francia és a mexikói lobogót, továbbá az Idegenlégió harci zászlaját meghajtva emlékeznek a camaróni hősökre, akik történetének ismerete a mai napig legalább olyan fontos minden légionárius számára, mint a fegyverforgatás és a harcászati tudnivalók elsajátítása. Camarón neve azóta aranyhímzéssel szerepel a Légió zászlaján, s szelleme mindmáig rányomja bélyegét a Légion Étrangère harcosainak mentalitására. Talán emiatt (is) számítanak valódi elitnek még a különlegesek között is.