Aki eddig abban a tévhitben élt volna, hogy a családtagok magas gazdasági és/vagy politikai beosztásokba történő katapultálása kizárólag a fejlődő és a posztszocialista országok politikusainak sajátossága, az téved. A francia közvéleményt hetek óta izgalmi állapotban tartó legújabb Sarkozy-affér még a Torgyán doktor nevéhez fűződő egykori Trixi-ügyet is überelni látszik.

A Francia Köztársaság (részben) magyar származású aktuális elnöke többször lépett már népe tyúkszemére. Az ezeken az oldalakon is szóvá tett haderőreformos elképzelései mellett a túlzott prüdériával igazán nem vádolható franciákat választott vezetőjük kicsit zűrösnek mondható magánélete is pusmogásra késztette, amikor az inkább aktfotóiról, mint énekhangjáról ismertté vált Carla Brunival folytatott liezonjának részletei napvilágra kerültek.

Nicolas Sarkozy azonban megmutatta, hogy válásai és három házassága ellenére a családi értékek továbbra is prioritást élveznek: legelső házasságából származó kisebbik fia, Jean, minden jel szerint olyan politikai és gazdasági karrier előtt áll, amelyről más, 23 éves ifjonc álmodni sem merne az Ötödik Köztársaságban.

Lássuk, mi verte ki a biztosítékot a párizsi belpolitikai és gazdasági újságíróknál.

Elöljáróban pár szó a párizsi La Défense-negyedről, amelyről egy posztot itt olvashatsz.

A francia főváros nyugati szélén, 160 hektáron elterülő üzleti negyed Európa legnagyobb ilyen jellegű és rendeltetésű létesítménye: 77 modern, acélból és üvegből készült épületében (közülük 15 darab, ötven emeletnél magasabb valódi felhőkarcoló) közel négymillió négyzetméternyi iroda található. 2800 szállodai szoba és ötvennégy étterem áll a  200 ezer munkavállaló és a napi mintegy félmillió látogató rendelkezésére; a világ 50 legnagyobb cége közül 16 rendelkezik itt képviselettel. A Défense-ban van többek között az olyan francia óriásvállalatok székhelye, mint a Cegetel, a Total, a Société Générale és az Aventis.

Ezt az elképesztő nagyságú és gazdasági súlyú konglomerátumot az EPAD (Établissement public pour l'aménagement de la région de la Défense, vagyis a Défense környéki területrendezési közhasznú társaság) irányítja. Ez a vegyes (állami-önkormányzati) tulajdonú szervezet (illetve ennek igazgatótanácsa) dönt minden olyan (évente több milliárd eurónyi) beruházásról, adminisztrációs és logisztikai befektetésről, amely a negyedet érinti; el lehet tehát képzelni, milyen befolyásos és mekkora súlyú személy lehet az EPAD igazgatótanácsának első embere. Nem mellesleg maga Nicolas Sarkozy is betöltötte az elnöki tisztséget, mégpedig 2005 áprilisa és 2007 januárja között.

Nos, úgy három héttel ezelőtt (tehát 2009 októberének elején) a francia sajtó kiszagolta, hogy a köztársasági elnök 23 éves fia megpályázza az EPAD elnöki székét, és azt is, hogy a papa támogatja az ifjú nagyratörő terveit. Amikor az újságírók feltették neki a kérdést, hogy hogyan is képzeli egy másodéves joghallgató (aki a sikeres első évfolyam után egy évet ismételt, majd további egy évet halasztott, s az idén szeptemberben kezdte el harmadszor a másodévet a Sorbonne-on, ezúttal levelező tagozaton), hogy ezt a beosztást eredményesen betöltheti, Jean magabiztosan válaszolt: végig fogom csinálni!

A Kis Herceg (ahogyan a sajtó és a köznyelv már nevezi) minden hátszelet és logisztikát megkap apjától ahhoz, hogy sikeresen vegye az akadályt: az UMP legjobb gazdasági elméi és tanácsadói foglalkoznak vele és készítik fel napi négy-hat órában; az elnöki palota PR-szakemberei képzik és oktatják arra, miként viselkedjen a sajtóval, hogyan fésülje a haját és milyen szemüveget válasszon ahhoz, hogy idősebbnek tűnjön; az akadékoskodókat (ilyen-olyan okokra hivatkozva) eltávolították az EPAD vezetőségéből és más (természetesen ugyancsak roppant fontos) feladattal bízták meg őket…

Az ellenzék se köpni, se nyelni nem tudott; nepotizmusról, urambátyámkodásról, a monarchikus időket idéző szellemiségről, a Sarkozy-dinasztia épüléséről szóltak a parlamenti felszólalások, s olvasóink biztosan el bírják képzelni a nem éppen kíméletes, finomkodó stílusukról ismert párizsi bulvárlapok vitriolos cikkeit a téma kapcsán.

A Sarkozy-család (illetve az államfő mögött álló párt, a középjobb UMP illetékesei) három héten keresztül próbálták megmagyarázni az egyre érdeklődőbb közvéleménynek, hogy miért lenne Jean a legjobb választás. Érveik között szerepelt, hogy megvan a politikai tapasztalata, hiszen 2008 tavaszán (22 évesen) a családi fészeknek számító Neuilly-sur-Seine kisváros polgárai megválasztják Hauts-de-Seine megye önkormányzati  képviselőtestületébe.

Maga Nicolas Sarkozy is Neuilly-ben volt polgármester, s itt került sor 1993 májusában arra a híres túszdrámára, amiről itt olvashattok bővebben.

Egészen a múlt hétig (vagyis 2009. október 22.-ig) minden jel arra utalt, hogy Sarkozy tényleg végigcsinálja, amit fejébe vett, de aznap este a France 2 közszolgálati televízió esti hírműsorában ünnepélyesen bejelenti (talán a legfrissebb közvéleménykutatások számára – és apja számára – nagyon kedvezőtlen adatai miatt), hogy elnöki pályázatát mégsem nyújtja be, de az EPAD-nál igenis nagyratörő tervei vannak, amelyeket – a rosszindulatú pletykák miatt – legfeljebb később fog megvalósítani.

És mit ad Isten: másnap megkapja kinevezését, mint az EPAD kiemelt köztisztviselője.

A dolgok jelenleg itt tartanak. Igaz ugyan, hogy a december negyedikén sorra kerülő igazgatótanácsi választáson Jean Sarkozy nem lesz ott a jelöltek között, de biztosak lehetünk abban, hogy nevével az elkövetkezendő években még találkozni fogunk.

Már ha a papa is úgy akarja...