A melegekről (pontosabban: a homoszexuális férfiakról) a közvélekedésben számtalan téves sztereotípia uralkodik. Ezek egyike, hogy túlhangsúlyozott feminin tulajdonságaik eleve alkalmatlanná teszik őket a katonáskodásra. A thébai Szent Csapat csattanós ellenpéldája a fenti vélekedésnek.

Időszámításunk előtt a negyedik században Théba – a görög félsziget egyik jelentős városállamához illő módon – kemény, profi hadsereggel rendelkezett, amely méltó szövetségese (később esküdt ellensége) volt a sokkal jobb sajtóval rendelkező spártaiaknak. Különlegességét egy 300 főből álló elit alakulat adta, melyet egy Gorgidász nevű katonai vezető álmodott meg (állítólag Platón művei hatására).

A Szent Csapatnak avagy Szent Seregnek (görögül Ιερός Λόχος, hierósz lókhosz) az volt a specialitása, hogy tagjai kizárólag homoszexuális párok lehettek, akiket a klasszikus fegyverbarátságon kívül roppant mély érzelmi kötelékek is összefűztek. Időszámításunk előtt 378-ban történt létrehozásának elméleti alapját az a vélekedés adta, hogy az egymáshoz szerelemmel is kötődő harcosok hatékonyabbak lesznek a harcmezőn, ráadásul (élettársuk állandó jelenléte miatt) a heteró katonák állandó problémája, a távoli család utáni vágyakozás sem fogja beárnyékolni hadi cselekedeteiket.

Egy-egy katonapár az idősebb heniokhoiosz-ból („harci szekeres”), illetve a valamivel ifjabb parabataiosz-ból („társ”) állt, akik élettársi kapcsolatuk valamennyi kiadását és költségét állami juttatásokból fedezhették, cserébe katonai esküjükért.

Théba (amelyet számos forrás többes számban, Thébai-ként említ) autokratikus, diktatórikus, konzervatív állam volt, de (akárcsak az egész ókori Hellászban) a melegszerelem és a biszexualitás egyáltalán nem számított rendkívülinek; számos állami és katonai vezető (többek között Pelopidász hadvezér, II. Filipposz makedón király, vagy fia, a világhódító Nagy Sándor) életük során több férfipartnerrel is büszkélkedhettek.

A Szent Csapat fennállása négy évtizede alatt több jelentős katonai győzelmet aratott, nem ritkán kétszeres vagy háromszoros túlerő felett is diadalmaskodva; nekik köszönheti például Théba, hogy i.e. 371-ben a leuktreai csatában sikerült szakítania Spártával, s elindulnia a területi terjeszkedés, valamint a jelentős politikai befolyás felé.

A vég i.e. 338-ban következett be, amikor is a khairóneai csatatéren a korszerűbb harcmodorú és fegyverzetű makedón falanxok megalázták a korszerűtlenné vált görög hoplita századokat. A Szent Csapat volt az egyetlen, amely végig a hadszíntéren maradt és (létrehozói elméletét fényesen igazolva) az utolsó leheletéig harcolt. A 300 meleg katonából mindössze negyvenen maradtak életben, ők is súlyosan megsebesülve.

Az ellenség hadvezére (a fentebb már említett II. Filipposz) fejet hajtott a holtak előtt, tiszteséggel eltemette őket és tömegsírjuk fölé emlékművet emeltetett. A 19. század végi ásatások során megtalálták a csontvázakat, s a helyreállított emlékmű előtt a mai napig megszokott látvány a szivárványos szalag.

A cikk kibővített változatát ide kattintva olvashatjátok.