A római kirándulások képi dokumentálásának elmaradhatatlan összetevője (a Capitolium és a Trevi kút mellett persze) a vatikáni Svájci Gárda - lehetőleg díszegyenruhás – tagja. Az Idegenlégió mellett ők a világ legismertebb külföldi zsoldosalakulata, noha jóval kevesebben vannak. Igaz, hagyományaik sem 177, hanem 502 évre tekintenek vissza. Lássuk: kik ők és mit keresnek Őszentsége környezetében?

A XV. század Itáliája nem véletlenül termelte ki magából Niccolò Machiavellit. Akkoriban igazán kevés állami felsővezetőnek kellett külön elmagyarázni, hogy miről is szól valójában az uralkodás, milyen veszélyeket rejt magában a hatalom gyakorlása. Ilyen szempontból a pápai állam sem volt kivétel: nem szűkölködött összeesküvésekben és árulásokban, köpönyegforgatásokban és gyilkosságokban.

A pápák – gyakorló politikusok lévén – két mise között el-elgondolkoztak azon, hogy milyen fegyveres testülettel lehetne garantálni legalább a legszűkebb értelemben vett Vatikán (és csúcsvezetői) biztonságát. Sorra vették tehát a szóba jöhető (és természetesen hithű rómabarát) országok katonáit; a hazai versenyzőnek számító olaszok rögtön kiestek (hiszen sosem lehet tudni, kivel is vannak valójában). A francia és a spanyol pályázat rövid idő múlva lekerült a számításba vehetőek listájáról, elvégre nagyhatalom állt a hátuk mögött, amelyikkel mindig jó volt vigyázni. A germánok és a németalföldiek távoliak is voltak, ráadásul elég bajuk volt a rengeteg hazai parasztlázadással… maradtak tehát a helvétek.

A svájciak évszázadokon keresztül kedvelt testőrei voltak az európai királyi és főnemesi udvaroknak. Már a XII. századtól kezdve felbukkantak Spanyolországban, a német királyi házaknál, de Franciaországban és Olaszországban is szívesen fogadták őket. Az ok triviális, és bizonyos szempontból nevetséges is: ha egyszer megállapodtak a zsoldban, onnan kezdve kenyéradójuk védelmezése volt az életcéljuk, és hiába ajánlott valaki más akár kétszer-háromszor annyit, a szerződés lejártáig ezek az élhetetlen helvétek nem tágítottak esküjüktől és nem fordultak gazdájuk ellen. A zsoldos-szerepet egyfajta ideiglenes külföldi munkavállalásnak tekintették: a munka végeztével fogták magukat és a pénzzel a zsebükben hazamentek. Már úgy értem: azok, akik a szerződés lejártakor még életben voltak.

IV. Sixtus (a nevezetes vatikáni kápolna építtetője) már 1479-ben elkezdte a kiváló zsoldosok hírében álló svájciak toborzását, de intézményes formában csak II. Gyula, sorrendben a 216. pápa szentesítette a helvét harcosok vatikáni jelenlétét és 1506. január 21-én létrehozta a kizárólag svájciakból toborzott személyes testőr-századát. A 150 marcona legény parancsnoka az Uri kantonbéli Kaspar von Silenen kapitány volt, akinek vezetésével a Piazza del Popolón át bemasíroztak a Vatikánba, ahol maga a Pontifex Maximus fogadta őket. A Svájci Gárda megszületett.

Munkájuk a dolgos hétköznapokon nem valami látványos: a vatikáni államhatárt jelképező római városkapuknál álldogálnak, és egyfajta portaszolgálatot ellátva ellenőrzik a belépni szándékozók iratait. Az ő dolguk például, hogy a sok elveszett turistának elmagyarázzák: a Vatikán tényleg egy külön állam, ahová nem lehet csak úgy besétálni; tessék jegyet váltani a pénztárnál, majd a kijelölt útvonalon sétálva lehet bámészkodni és fotózni. Ne képzeljük tehát, hogy folyton abban a tiritarka ruhában mászkálnak.

A díszegyenruhájukat mindenki ismeri, és a közkedvelt városi legendának feltétel nélkül bedőlve szintén (majdnem) mindenki úgy tudja, hogy Michelangelo alkotása. Nos, ez nem igaz. Jóval később, csak a huszadik század elejének egyik gárda-parancsnoka, bizonyos Jules Repond ezredes tervezte 1914-ben, Raffaello freskói alapján. Minden gárdista egyénileg rászabott uniformist kap, amit a pápa személyesen áld meg. A szolgálati idő végén az egyenruhát rituálisan megsemmisítik egy speciális darálóval, nehogy visszaélésre adjon lehetőséget. Az ünnepi díszegyenruha (amit nagyon-nagyon ritkán, például eskütételkor vagy pápatemetésen viselnek) 154 darabból áll és a rutinosabbaknak is 2 órájába telik, amíg előírásszerűen felöltik.

A sorállomány kétéves szerződést ír alá, melynek anyagi ellentételezését 1.200.- euró nettó havi járandóság képezi. A gárdisták az alábbi feltételeknek kell megfeleljenek (a lakóhely szerint illetékes egyházi vezető írásos ajánlásán kívül):

1.) katolikus vallását gyakorló, feddhetetlen előéletű svájci állampolgár;

2.) letöltött katonai szolgálatú, 19-30 év közötti nőtlen férfi;

3.) legalább 174 centi magas;

4.) érettségivel vagy ennek megfelelő diplomával rendelkezik.

Külön érdekesség, hogy a (napjainkban 112 főből álló) Svájci Gárda hivatalos vezénylési nyelve ötszáz éve a német, ami XVI. Benedek eredeti nemzetiségét tekintve külön élcelődésre adhat okot a nem kellőképpen tisztelettudó római turisták – és újságírók – között...

A Sváci Gárdáról ide kattintva olvashattok bővebben.