A szövetségesek normandiai partraszállása után négy nappal a Das Reich nevet viselő Waffen-SS páncélos hadosztályhoz tartozó kétszáz német katona körülzárja a közép-franciaországi Oradour-sur-Glane települést, és 644 lakóját (társadalmi státuszra, nemre és életkorra való tekintet nélkül) kivégzik, az épületeket felgyújtják. A falu teljes, az események időpontjában jelenlévő lakosságából mindössze öten menekültek meg, holtnak tettetve magukat.

A németek által elfoglalt és sakkban tartott Európa már nagyon várta a nyugati front megnyitását. Az 1944. június hatodikán végre bekövetkezett D-Dayt követően a francia fegyveres ellenállás, a Résistance tagjai is új erőre kaptak, s minden alkalmat megragadtak az egyre idegesebb megszállók zaklatására. A jelenség alól Oradour-sur-Glane környéke sem kivétel: június nyolcadikán a partizánok elfognak két német tisztet, akiket a polgári lakossággal szemben végrehajtott számos kegyetlenkedésben bűnösnek találnak. Az őrnagyot és a főhadnagyot tizedikén hajnalban főbe lövik, testüket a járási székhely, Saint-Junien főterén található német katonai parancsnokság előtt kidobják egy robogó autóból.

A megfelelő válasz

A történtek hallatán Bernard Lammerding SS-Brigadeführer, a Das Reich parancsnoka utasítást ad kedvenc zászlóalj-parancsnokának, Diekmann őrnagynak, hogy a Gestapo, valamint a kollaboráns francia hatóságok képviselőivel közösen „találjanak egy megfelelő választ, amiből a Birodalom ellenségei érteni fognak”. Lammerding tábornok nem a türelméről híres: az alkalmi munkacsoportnak három órája van arra, hogy a tervezett retorzióról részletes jelentést tegyenek. A Brigadeführer nemcsak türelmetlen, de óvatos is: a tervekről papírt nem akar látni, elég neki a szóbeli referáda.

Határidőn belül

Az érintettek közül mindenki tudja, hogy egy SS-hadosztályparancsnok által megszabott határidőt illik betartani: a hétfős munkacsoport reggel kilenckor kezdi a megbeszélést Saint-Junien egyik szállodájában, majd Diekmann pontban 12:00-kor jelentkezik a tábornoki irodában. A négyszemközt eltöltött negyven percet követően az őrnagy lázas intézkedésbe kezd: utasításai nyomán egy zászlóaljnyi (főleg elzászi németekből álló) SS-alegység felmarkolja könnyű fegyvereit, teherautókra, illetve lánctalpas csapatszállítókra ül és elindulnak a mintegy 10 kilométerre fekvő Oradour felé.

Géppuska, gránát, lángszóró

A falu körülzárása délután kettőkor kezdődik; fél háromkor a németek elkezdik összegyűjteni a lakosokat, elkülönített gyülekezőhelyre terelve a 14 évnél idősebb fiúkat és a férfiakat, s egy másik helyszínre a nőket és a gyermekeket. Az első kategóriába tartozókat harmincas csoportokba osztják, majd a település különböző részeire vezetik őket, ahol géppuskatűzzel végeznek velük; a nőket és a gyermekeket a főtéren álló templomba irányítják, ahol – miután kézigránátokat dobnak közéjük – rájukrobbantják az épületet. Az üresen maradt házakból összegyűjtik az értékeket és teherautókra pakolják, majd lángszórókkal mindent felgyújtanak.

A takarítás

Egy nappal később az SS-csapatok visszatérnek, hogy (főként járványügyi megfontolásokból) elföldeljék az emberi maradványokat. A faluban június 12-én megjelenő francia hivatalos személyek (a megyeielöljáró és a területileg illetékes püspök, akik nagy nehezen megszerezték a németek engedélyét) már csak az itt-ott még füstölgő romokat tudják szemügyre venni; a túlélők akkor még bújkáltak, tanúvallomásaik rögzítésére csak a háború után került sor. 

Bűn és bűnhődés?

A felelősség megállapítása, valamint a felelősök megbüntetése volt a célja egy több éven át húzódó tárgyalás-sorozatnak, amely 1945-ben kezdődött és nyolc évvel később ért véget Franciaországban. A parancs kiadásáért Lammerding tábornokot halálra ítélték, de (Nyugat)Németország megtagadta a kiadatását; az SS-hadosztályparancsnok végül 1971-ben, rákban hal meg Bad Tölz-i lakásában; Diekmann őrnagy az oradouri események után három héttel Normandiában veszti életét, az amerikai csapatokkal folytatott összecsapásokban. A végrehajtó állományból egy őrmestert halálra ítélnek, a többiek 8 és 12 év közötti fegyházat kapnak, de zömük országgyűlési kegyelemben részesül, mondván: elzászi kényszersorozottak voltak és a parancsmegtagadás esetén saját életük került volna veszélybe.

A fekete lista

A háború után Párizs úgy döntött, hogy Oradourt a régi helyén érintetlenül hagyják, mementóként; a romok a mai napig abban az állapotukban láthatók, amelyben 1944. június tizedikén voltak. 1999-ben az innen 2 kilométerre újjáépült település megkapta a „mártír falu” címet a Francia Köztársaság elnökétől; a romok melletti történelmi emlékhelynek 2008-ban közel 400 ezer látogatója volt; bejáratánál fekete keretes táblán olvasható azon képviselők neve, akik 1953-ban megszavazták az SS-katonák számára a kegyelmet és büntetésük végrehajtásának eltörlését. Oradour-sur-Glane (ellentétben a politikusokkal) nem felejt…